Ma: 2024. április 16. kedd - Csongor napja
Jelenleg nincs tanítás!
Nyílt nap az Aranyban
2013-11-11
2013. november 06-án az Arany János Általános Iskola és Gimnázium első osztályos tanulóit meglátogatták a volt óvó nénik.
Mindkét osztályban, valamint az SNI tagozaton és a Regionális Autista Központban két-két órában tekinthették meg, hogy volt óvodásaik hogyan illeszkedtek be az iskola életébe, illetve mennyit fejlődtek, tettek szert új ismeretekre a számok és betűk világában az elmúlt két hónap alatt.
Az első órában az olvasásé és az írásé volt a főszerep a csoportokban.

A második órában az ének-zene tagozatos osztályban ének- és tánctudásukat mutathatták be a gyerekek.

Az 1. b-sek a számok rejtelmeiben merültek el játékos formában.

A tanulók az óraközi szünetben –mint igazi kis házigazdák- mutatták be iskolai környezetüket és nagy lelkesedéssel meséltek az iskolában töltött időszakról.

A harmadik órában nyílt lehetőség az óvó nénik és a tanító nénik közös beszélgetésére, ahol megoszthatták egymással gondolataikat a gyerekekkel kapcsolatban.

Ez az alkalom is bizonyította, hogy az óvoda és az iskola között mennyire fontos az együttműködés, a közös gondolkodás és kapcsolattartás.

Köszönjük az óvó nénik szeretetteljes érdeklődését, nyitottságát.

További munkájukhoz kívánunk jó egészséget!
Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.