Vers kategória – 1-2. évfolyam:

Donászy Domos: Jó játék a sakk


Vers kategória – 3-4. évfolyam:

Pillár-Bán Zsombor: Az első találkozás

Emlékszem, mikor először
találkoztam veled
kicsi voltam még, de
megigézett csodás küllemed.

Sosem felejtem az első találkozást.

Álltam, bámultalak sután,
Percekig forgattalak némán.
A család, kérdőn tekintett rám.

Sosem felejtem az első találkozást.

Csodáltam színed, gyorsaságodat,
de leginkább felhőtlen szabadságodat:
Tied a fű, a mező, a rét,
a falak sem szabnak gátat
vágyaidnak rég.

Sosem felejtem az első találkozást.

Szaladtunk és szaladtunk: Te meg Én,
a világ csak a Tied volt és az Enyém.
Kín volt az alvás, és minden más,
Arra vártam, hogy újra lássuk egymást.

Sosem felejtem az első találkozást.

Nagyobbacska fiúként mind több
időt töltünk együtt,
az első találkozás izgalma
mit sem enyhült.

Sosem felejtem az első találkozást.

Külsőd ugyan megkopott,
ez az érzés - félek - nem
múlik el soha:
mindig a legjobb barátom leszel,
Te gyönyörű Focilabda!


Próza kategória – 1-2. évfolyam:

Hudák Bertalan: Ki menjen nyaralni Bercivel?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Berci nevű kisfiú. Egy szép nyári napon azt mondták neki a szülei, hogy másnap a család elmegy nyaralni. Mikor az apukája elmesélte az esti mesét, majd éjjeli puszit adott, bejött az anyukája is jó éjszakát kívánni.
- Berci - mondta -, már nagyon sok játékot pakoltál be. Nem hozhatod el magaddal az egész gyerekszobát! Holnap reggel már csak két darab alvóst rakhatsz be a csomagodba.
Ezután Berci és a nővére gyorsan elaludtak, mert nagyon fárasztó napjuk volt. De a játékok nem tudtak elaludni. Nagyon izgatottak voltak, hogy melyiküket viszi magával Berci az útra. Egyszer csak az éjszaka csöndjében felsóhajtott a kis piros, nyitható ajtajú autó:
- Háááát, biztos engem fog elvinni, mert Berci legjobban az autókat szereti.
Aztán megszólalt Cucó maci, a pizsamás játékmackó is:
- Dehogy téged fog elvinni! - brummogta.
- Engem választ majd, hiszen azóta velem alszik minden éjszaka, mióta hazahozták őt a kórházból!
- Ugyan már! Hova gondoltok? Engem fog választani, mert annyira tetszem neki. Úgy szeret hozzám bújni alvás közben - mondta a tarka-barka plüss Tehénke.
- Ne beszéljetek butaságokat! Biztosan engem választ majd! - suttogta Barika a kék plüss bárány. - Nekem van a legselymesebb bundám, és Berci nagyon szeret engem simogatni. Ráadásul ő vett engem a zsebpénzéből a játékboltban, mert annyira megtetszettem neki.
- Szerintem csakis engem pakolhat el! - mondta Archibald, az apró, fehér nyakkendős nyuszi úr. - Mindig magával visz engem, mert bárhová megy, vele kell lennem az autóban.
Ekkor megszólalt az öreg rendőrautó:
- Ssshhhh! Nem lehet itt pihenni! Elég legyen a civakodásból! Sipirc aludni!
Mit tehettek a játékok, mit nem? Lehunyták a szemüket és nyugovóra tértek.
Másnap reggel, mikor apa felébresztette Bercit, megkérdezte tőle:
- Bercikém, kiválasztottad, melyik két alvóst hozod magaddal?
Berci így válaszolt:
- Nem, még nem. Mert mindegyik olyan aranyos, és nem tudok közülük választani.
Berci búsulva ült az ágya közepén. Nem tudta mit tegyen. Sehogy sem tudta elképzelni, hogyan tudná mind az öt kedvenc játékát magával vinni. Miközben ott ült, és törte a fejét, belépett a gyerekszobába Eszter, a testvére. Azt kérdezte tőle:
- Mi a gond, Bercikém?
- Mind az öt játékot be szeretném pakolni, de anya csak kettőt enged, mert azt mondta, hogy nem kamionnal megyünk nyaralni.
Lássatok csodát, nővére nagyon megsajnálta Bercit.
- Tudod mit? - mondta neki. - Három játékot eldugunk az én bőröndömbe, te meg elpakolod a maradék kettőt a tiedbe. Jó lesz így?
- Köszönöm, köszönöm drága legeslegeslegkedvesebb testvérkém! - örvendezett Berci.
Gyorsan beleköltöztették a táskákba a kis kedvenceket, hogy anya ne fedezhesse fel a turpisságot. Így hát, az összes játék utazott velük a nagy kalandra.
Mikor megérkeztek, anya szörnyen elcsodálkozott, hogy került ide ez a sok játék.
A nyaralás első éjszakáján, miután a családot elnyomta végre az álom, körbenézett a szobában a kék bárány, és így szólt:
- Hahó srácok, alszotok? Butaság volt vitázni, hiszen Berci mindnyájunkkal szeretett volna együtt vakációzni.
- Így van! A nyaralás jó barátok nélkül semmit nem ér! - mondta a kis piros autó.
Ezután a játékok többet nem vitáztak egymással, és máig is boldogan élnek Berci szobájában.
Így volt, mese volt, füle, farka benne volt!


Próza kategória – 1-2. évfolyam:

Éberl Gergő: A focilabda

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy focilabda, akivel soha senki nem játszott.
Minden nap ott gubbasztott a szoba sarkában. Arra vágyott, hogy egyszer ő is kipróbálhassa, milyen az, ha fociznak vele.
Egy napon valaki kézbe vette. Először nagyon megijedt, mert azt hitte elérkezett a lomtalanítás ideje, és most ő is a kukába kerül, mint korábbi ismerőse a kék mackó. Az apró kezek azonban berakták őt egy nagy szatyorba. Hirtelen minden sötét lett.
Valahová felakasztották, az út rázkódott, ő pedig, ide-oda csapódott, többször meg is ütötte magát. Aztán hirtelen megálltak. A kicsiny kezek kiemelték őt, a „szíve” most még erősebben dobogott. Aztán ….
Minden csupa zöld volt, köröskörül gyerekek szaladgáltak, nevettek, sütött a nap, és ő nagyot huppant a fűbe. Beszívta a soha addig még nem érzett illatokat, megborzongott a föld hidegségétől.
Egy láb hirtelen arrébb rúgta. Gurult, gurult valami ismeretlen melegség töltötte el.
Ha tudott volna, most biztosan hangosan kacagott volna. Nem bántotta az sem, hogy még meg sem állt, mikor egy másik láb újra belerúgott. Sőt a rúgásoktól még inkább boldogabb volt.
Egyszer csak valami hálófélébe akadt.
- Góóóóóóóóóóóól – hallotta mindenfelől.
Azt hitte, rosszat csinált, ám a gyerekek nem szomorúak voltak, hanem vidámak. Ekkor megértette, hogy újabb örömöt szerzett kis gazdáinak.
Már a nap is kezdett lefelé menni, amikor egy óriási rúgástól átrepült a kerítésen a szomszédba. Ott Foltos, a kutya, elkezdte cibálni. A gyerekek hangosan kiabáltak:
- Ne!
- Neeeeeeeee!
A labda hirtelen valami szúrást érzett az oldalában, és lassan mintha minden ereje elhagyta volna. Egyre kisebb és kisebb lett. A szomszéd bácsi ekkor felemelte és visszaadta a gyerekeknek.
De akkor már késő volt, a labda leeresztett, egészen apró volt. A gyerekek szomorúan, nehéz szívvel hajították őt a kukába.
A labda azonban nem volt szomorú, tele volt élménnyel, még hallotta a gyerekek kacagását, érezte a kezek érintését, a lábak rúgását.
Nem zavarta a sötét, az egyedüllét, mert teljesült az álma! Megtudta, milyen az, ha fociznak vele, milyen az, ha örömöt szerezhet valakinek!