Ma: 2024. március 28. csütörtök - Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a kilencedik óra van. Kicsengetés: 15:45-kor
Amikor a dobos a frontember
2018-04-25

Egy hangszersimogatós, zenés előadás tette rendhagyóváiskolánk, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium alsós tanulóinak órarendjét április 21-én, szombaton.

Délelőtt, rövid szünetnyi helyszínváltás után találkoztunk a négytagú zenekarral és énekesükkel, Korzenszky Klárával a Pártok háza színháztermében.

A zenészek bemutatásakor nagy üdvrivalgással köszöntöttük Tar Gergely dobost, amikor megtudtuk, hogy ő is az iskolánk tanulója volt.

Az előadók, Bársony Bálint és zenekara különböző műfajú zenét játszottak, és bemutatták a hangszereiket is. A koncerthangulatról, a közönség megmozgatásáról az énekesnő gondoskodott. Így énekelt népdalt együtt több mint kétszáz kisgyerek, mondott ráolvasót, játszott ritmusfelelgetőt, dobolt és jelre elcsendesült, ha kellett.

És hogy kik voltak a hangszersimogatók? Sokan közülünk, akik jelentkeztek és kiülhettek a közönség elé dobolni.

Ez a fergeteges hangulatú koncertkárpótoltminket a rövid hétvégéért, az együtténeklés és együttzenélés felszabadított és boldoggá tett mindenkit.

L.A.

 

 

Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.