Ma: 2024. április 18. csütörtök - Andrea napja
Jelenleg nincs tanítás!
Comenius találkozó Spanyolországban
2012-12-07
Az Arany János Iskola diákjaiként gimnáziumi tagozatunk Comenius programja keretében utaztunk ki Spanyolországba ahol, Belgium, Litvánia, Lengyelország, Törökország, Görögország, Spanyolország és Magyarország  diákjai mutatták be hazájuk helyzetét  a megújuló energiaforrások terén.
Amikor megérkeztünk Madridba, már vártak ránk a többi országból érkezett diákok és tanárok a repülőtéren. Nagy izgalommal töltött el bennünket, hogy kipróbálhatjuk idegen nyelvi tudásunkat. Már a Tomellosoba vezető utunk során kicsit összebarátkoztunk a többi diákkal. A városba történő érkezésünkkor a spanyol fogadó „testvéreink” tárt karokkal fogadtak minket. A projekt munkanapjain bemutattuk az iskolánkról készített videót, majd kiválasztottuk a program logóját. Minden ország két logót vihetett magával. Büszkeséggel töltött el minket, hogy az első két helyezést mi hozhattuk el, sőt az elsőt kiemelkedően magas pontokkal. Ez azt jelenti, hogy a projekt logo-ja a magyar diákok munkája lesz ezentúl! Később belátogattunk a spanyol diákok óráira, ahonnan nagyon pozitív véleménnyel távoztunk. Későbbi munkánk során bemutatásra kerültek az egyes országok diákjai által készített prezentációk országuk megújuló energiaforrásainak hasznosítási módjairól. Egyértelmű volt már indulásunkkor, hogy Don Quijote és Sancho Panza kalandozásainak színhelyéről nem mehetünk haza anélkül, hogy szélmalmokat ne látnánk. E várakozásunk be is teljesült, mert az egyik napon egy hatalmas szélmalom „mezőt” is megtekinthettünk. Ezen kívül spanyol vendéglátóink elvittek bennünket több száz éves boros pincékbe, borkészítő üzembe, megmutatták hogyan hasznosítják a szőlő minden apró részét, valamint hogyan készítik a 96-97%-os vegytiszta alkoholt. A hét egyik napján a Cervantes városában  a csodálatos Toledoban is jártunk . Utunk során napkollektorok működését is megismerhettük és biomasszatelepen is jártunk. Az utolsó napon eljött a búcsúzás ideje. Nehezen engedtük el egymást, hiszen ezen rövid idő alatt nagyon jól összebarátkoztunk a spanyol diákokkal, családokkal és más országbeli partnereinkkel is. Nem volt más hátra, sajnos indulni kellett haza…

Bízunk benne, hogy folytathatjuk az elkezdett munkát, és új barátainkkal is tarthatjuk a kapcsolatot!   Reméljük, hogy a tavaszi egyhetes spanyol-magyar diákcsere során ellátogatnak ők is az iskolánkba!

Bajcz Alexandra 12.a és László Anna 12.b  Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Az oldal készült 2013-ban.