Ma: 2018. szeptember 23. vasárnap - Tekla napja
Jelenleg nincs tanítás!
MurderinIstanbul
2018-05-28

Május 24-én egy hosszú út végéhez érkeztek az iskolánk ’READ in Europe’ Erasmus+ projektjében résztvevő diákok és pedagógusok, hiszen az elmúlt három év munkájának mintegy megkoronázásaként a hazai közönségnek is előadtákazt a színdarabot, ami a hat ország három éves együttműködésének a gyümölcse.

A ’MurderinIstanbul’ című krimit a diákok közösen írták és állították színpadra európai társaikkal, és a darab nemzetközi bemutatójára április 12-én, Spanyolországban, az utolsó diákcsere program ideje alatt került sor.  A nemzetközi előadáshoz hasonlóan a hazai bemutató is nagy sikert aratott, és ezzel méltó befejezése lett az elmúlt három év kemény munkájának.

A projekt 2015 szeptemberében indult és iskolánk diákjai és pedagógusai öt másik európai iskolával dolgozhattak együtt. A program céljai: az olvasás népszerűsítése a diákok körében, alapkészségeik, digitális ismereteik és természetesen az angol nyelvtudásuk fejlesztése. A projekt során rengeteg közös feladatot oldottunk meg, és most, visszatekintve nem is tudjuk elképzelni, hogy minderre mikor volt időnk. Ezt természetesen azért érezzük így, mert a különböző tevékenységeket mi nem munkának, hanem közös játékos együttműködésnek éltük meg és minden percét élveztük.

Többek között megismertük egymás nemzeti irodalmát és színházát, közösen olvastunk és írtunk rövid történeteket, kiadtunk hat közösen szerkesztett újságot, színdarabot készítettünk és állítottunk színpadra. A projektnek nagyon sok olyan új, most már rendszeresen megrendezésre kerülő iskolán belüli programot köszönhetünk, mint például az idegen nyelvi fordítóverseny, az Európa nap és olvasókör; ezen felül pedig olyan együttműködést tudtunk kialakítani helyi és országos szervezetekkel, amelyek hosszútávon megmaradnak.

A program támogatásával több, mint 50 diák és pedagógus vehetett részt nemzetközi diákcsere és tanárképzési programokon, két alkalommal is szervezhettünk nemzetközi találkozót iskolánkban, és megismertethettük külföldi partnereinket intézményünkkel, városunkkal, országunkkal és kultúránkkal.

Az elmúlt három év alatt mind a diákok, mind a pedagógusok rengeteg új ismeretséget kötöttek és sok olyan baráti és szakmai kapcsolat alakult ki, amelyek a projekt lezárulásakor nem érnek véget, és alapul szolgálhatnak majd újabb jövőbeli együttműködéseknek.

Köszönjük a támogatást mindenkinek! Köszönjük a lehetőséget, Erasmus+!  

A projekt weboldala, ahol minden megtalálható:
http://readineurope.weebly.com

Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.