Ma: 2024. május 08. szerda - Mihály napja
Jelenleg nincs tanítás!
Projektnap
2016-04-28
Április 15-én pénteken az idegen-nyelvi munkaközösség szervezésében “Európa Nap” címmel projekt napot tartottunk a 9. és 10. évfolyamos diákok részére. A projektnapra való felkészülésként a résztvevő diákok posztereket készítettek összesen tíz európai uniós országról, amelyeket sorsolással osztottunk ki az osztályok között. A bemutatott országok között egyrészt olyan országok szerepeltek, amelyek anyanyelveit iskolánk diákjai tanulják, másrészt pedig olyan európai országok, amelyekkel iskolánk szakmai kapcsolatban áll a két jelenleg futó Erasmus+ program keretén belül.
Az elkészített poszterekből a második emeleti folyosón kiállítást szerveztünk. Emellett a résztvevő osztályok plussz pontokért bemutathattak  számukra kisorsolt országokra jellemző táncokat, valamint elkészíthették az adott nemzeti konyhák jellegzetes ételeit. A diákok szorgalmának köszönhetően a második emeleti folyosó igazi kis gasztronómiai kiállításnak is otthont adott, valamint a diákok bemutattak német és szlovén táncokat is.

A délelőtt folyamán a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy összesen 12 feladat során számot adjanak az európai országokkal kapcsolatos ismereteikről. A feladatok nagyon széles ismeretanyagot öleltek fel, hiszen a diákoknak változatos feladatokat kellett megoldaniuk a földrajzi adatoktól kezdve a híres ételeken, nevezetességeken és személyeken keresztül egészen az Európai Unió működéséig. A feladatok mellett minden osztály részt vett egy 90 perces rendkívüli tanórán, amely során egy interaktív foglalkozás keretén belül alaposan megismerkedhettek az Európai Unió működésével. A rendkívüli tanórákat a Pillár Alapítvány munkatársai tartották, akik dícsérettel illették iskolánk diákjainak aktív részvételét és fegyelmezettségét.

Természetesen a diákok által megoldott feladatokat pontoztuk, és a legjobban teljesítő osztály jutalma egy budapesti kirándulás lesz, amely során a diákoknak lehetőségük lesz a Parlament meglátogatására.

Köszönjük a szervező és a programot lebonyolító kollégák alapos és fáradságos munkáját, valamint a résztvevő diákok fegyelmezettségét és azt, hogy a feladatokat komolyan vették és a legjobb tudásuk szerint igyekeztek megoldani őket. Biztosak vagyunk benne, hogy a projektnap során nagyon sok hasznos ismerettel gazdagodtak, és talán kedvet kaptak arra, hogy a meglévő ismereteiket még tovább bővítsék.

Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.