A kicsomagolás után azonnal nekiláttunk a terep felderítésének, és hamar megállapítottuk, hogy a tábor igazi paradicsom a városi gyerekek számára. Mindenhol erdő veszi körül, az autók zaja helyett pedig madárcsicsergés és tücsökciripelés hallatszik. A középen álló lesfáról, amely nem csupán a kilátó szerepét tölti be, - hanem bemutatja a fák szerkezetét, növekedését és életét, - be lehetett látni az egész tábort. A tágas játszótér mellett focipálya, egy kis halastó és egy mini vadas-park is helyet kapott. Hamar „megbarátkoztunk” Csabival és Ákossal, a két vaddisznóval, akik örömmel fogyasztották el maradék szendvicseinket, majd széles mosollyal álltak modellt mindenkinek, aki fényképet szeretett volna készíteni róluk.

A fiúk persze egyből megrohanták a focipályát, a lányok a játszóteret, de néhányan azért mégis úgy gondolták, hogy tablet nélkül nem élet az élet, és beültek az árnyékba gombot nyomogatni.
Ha valaki azt hinné, hogy csak játszani jöttünk ide, nagyon téved. Délután István bácsi, az erdész, érdekes előadást tartott a vadászatról, a környéken élő állatokról és azok viselkedéséről, szokásairól.

Vacsora után nagy izgalommal készültünk az éjszakai túrára, ahol rájöttünk arra, mennyire hangosak vagyunk. István bácsi elrakatta velünk a zseblámpákat és suttogó hangon mesélt az éjszakai erdőben való tájékozódásról. Megtudhattuk tőle, hogy illatos növények csak az erdő szélén vannak és a tücsökciripelést is csak ott hallani. A patak csobogása is útba igazít, hiszen azt követve előbb-utóbb lakott területre érünk. Eltévedés esetére is kiképzést kaptunk, aztán végre nekivágtunk a már sötétedő erdőnek. Egymás hátát figyelve óvatosan lépkedtünk a göröngyös úton. Többször megálltunk, hogy az esetleges lemaradókat bevárjuk. Az egyre sűrűbb és sötétebb erdőben szinte már az orrunkig sem láttunk. Ekkor került sor a bátorságpróbára. Egy százméteres szakaszt kellett megtennünk minden segítség nélkül. A legbátrabbak egyedül, a bátrak párban, a kevésbé bátrak pedig csoportban haladhattak. Ez a próba nagyon izgalmas, egyben félelmetes is volt, mert a sötétből időnként motozás és röfögés hallatszott. Szerencsére mindenki célba ért és hamarosan kijutottunk egy erdei útra, ahol már felkapcsolhattuk a lámpáinkat. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy újra látunk. Az erdőből kiérve megcsodálhattuk a csillagos égboltot, István bácsi pedig megmutatta nekünk a legjellegzetesebb csillagképeket. Fáradtan értünk vissza a táborba, az izgalmas kaland után azonban nehéz volt elaludni.

A második napon gyapjúból készítettünk labdát, s közben megtapasztaltuk annak szerkezetét, tapintását, és megfigyelhettük hogyan válik egyre tömörebbé a szappanozás és a gömbölyítés során.

Délután egy négy kilométeres túra tette próbára izmainkat és újabb érdekességeket hallhattunk a madarakról, ez erdei növényekről, az erdőgazdálkodásról és az ökológiai egyensúlyról. Egy mocsaras részen cölöpökön és fahidakon keltünk át, majd „pihenésképpen” tízszer is megmásztunk egy meredek domboldalt, hogy átmehessünk Közép-Európa leghosszabb függőhídján. Éneklés, sok nevetés és tábortűz zárta a második napot.

A harmadik napon, reggeli után, szomorúan vettük tudomásul, hogy csomagolni kell. Fájó szívvel pakoltunk a buszba, pedig beborult az ég, és az eső is szemerkélni kezdett. Azt gondoltuk, hogy délelőtt még játszhatunk egy kicsit, helyette azonban anyanyelv, rajz, természetismeret és angol „órát” kaptunk. Először mindenki feljajdult, de aztán lelkesen vetette magát a feladatokba. Anyanyelv „órán” két mondatban kellett megfogalmaznunk, hogy mi tetszett a legjobban. Persze a legszebb gyöngybetűkkel és ügyelve a helyesírásra. Rajzórán elkészítettük az ökológiai lábnyomunkat, természetismeret órán egy vicces totót kellett kitöltenünk, angol órán pedig a tábortűz mellett tanult dalokat gyakoroltuk.

Mire mindennel elkészültünk a nap is kisütött, így ebédig maradt egy kis időnk játszani és búcsút venni ettől a csodálatos helytől, ahol sok új ismeret, élmény és tapasztalat részeseivé válhattunk.