Ma: 2024. március 29. péntek - Auguszta napja
Jelenleg a kilencedik óra van. Kicsengetés: 15:45-kor
Gyalogszerrel, nyitott szemmel
2017-10-31
Nemzetközi mozgalomhoz csatlakoztak az Arany János Általános Iskola és Gimnázium harmadikosai október 26-án. A Világ Gyalogló Nap keretében a gyerekek, a szülők és pedagógusok több mint öt kilométert sétáltak a téglagyártól a városközpontig. Közben ismerkedtek lakóhelyük történetével, nevezetességeivel, és különböző játékos feladatokat oldottak meg.
A gyaloglás egészségmegtartó hatására hívja fel a figyelmet a Világ Gyalogló Nap. Ennek keretében október hónapban világ- és országszerte számos rendezvényen tehettek sétát gyerekek és felnőttek egyaránt. Az 1992-ben útjára indított mozgalomhoz 1999-ben csatlakozott Magyarország. Idén az Arany iskola csapata is a nevezett a programra, és egy nagyszerű délutánt töltöttek mozgással, játékkal, tantermen kívül megvalósított feladatokkal.

Az egykori téglagyár működésének történetét, a házépítés folyamatával kapcsolatos rajz, és a munkálatokhoz szükséges szakemberek megnevezése egészítette ki.

A szerb templom berendezésének és kegytárgyainak csodálatos látványa ámulatba ejtette a diákokat. A Duna-parton Mikulásik Gábor, a Szent László Király Cserkészcsapat vezetője várta a túrázókat. Igen hasznos ötleteket tanulhattak tőle a tanulók a túrázáskor történő tájékozódással és a környezetünk védelmével kapcsolatban. A játék sem maradhatott el! A cserkészvezető közös „kacsázásra” invitálta a gyaloglókat, és nagy küzdelmet, derültséget okozott a kötélhúzás is.

A vízparti élmények egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a társaság megpillantotta a faágak között kergetőző mókuscsapatot. Ez bizony, a tanteremben nem történt volna meg!
A túra utolsó állomása, a Szent István tér, minden battai kisgyermek számára ismerős helyszín. Ezúttal azonban a terület történetéről, nevezetességeiről is elhangzott néhány mondat. A tudnivalókat kisebb csapatokban, keresztrejtvény segítségével dolgozták fel a gyerekek.

A Gyalogló Napról készült beszámolót és fotókat a Magyar Szabadidősport Szövetség értékeli, a kiemelkedően szervezett programokat jutalmazza. Ettől függetlenül egy ajándékot már mindenképpen kaptak a 3.a osztályosok és a hozzájuk csatlakozó felnőttek: egy tartalmas, mozgalmas és vidám délután emlékét. Mindnyájan úgy érzik, aki gyalogszerrel és nyitott szemmel jár, annak olyan élményekben lesz része, amelyeket csak ezen az „úton” haladva lehet megtapasztalni. A pedagógusok tervezik a rendezvény folytatását, további gyaloglásokat, városismereti programokat szerveznek.

az Arany János Általános Iskola és Gimnázium
3.a osztálya és a tanító nénik
Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.