Ma: 2024. március 28. csütörtök - Gedeon, Johanna napja
Jelenleg nincs tanítás!
Mocsárjárás, gombfelvarrás, sárkányetetés
2014-09-30
Számtalan különleges feladat várta az Arany János Általános Iskola és Gimnázium diákjait a szeptember 27-i rendkívüli tanítási napon. A tantermek ugyan üresek maradtak, de az iskola udvarát benépesítették az alsó tagozatosok, a nagyobbak pedig a város különböző pontjain bizonyították ügyességüket, kreativitásukat.
A diákok még boldogan vakációztak, amikor Szülői Munkaközösségünk tagjai már a hagyományos Aranykaland feladatait tervezték. Elképzeléseik eredményes megvalósításához pályázat útján kérték a Százhalombatta Ifjúságért Közalapítvány támogatását. A sikeres elbírálás után kezdődhetett az aprólékos szervezőmunka, melyhez minden osztályból csatlakoztak a lelkes, segítőkész szülők.

Szeptember utolsó szombatján ugyan megszólalt a tanórák kezdetét jelző csengő, de hangját hamar elnyomták diákjaink vidám csatakiáltásai. A délelőtt folyamán ügyességi feladatokon buzdították osztálytársaikat a gyerekek. Átkeltek a képzeletbeli mocsáron, megetették az éhes sárkányokat, fáradhatatlanul keresték az udvari játékok közé elrejtett népszerű Angry Birds figurákat.

A nagyobbak először a Szent István téren figyelték meg a Virágos Városok Európai Versenye díjkiosztó ünnepségéhez kapcsolódó kirakodó vásárt. Ezután útban a Csónakház felé különböző állomásokon teljesítették a tanítási órákon megszokottaktól eltérő feladatokat. Krumplit hámoztak, gombot varrtak, gyógynövényeket gyűjtöttek és azok jótékony hatásaival ismerkedtek. A különleges memóriajáték és a dunai evezés után a délutánba nyúlóan több osztály diákjai élvezettel fogyasztották a szülők által bográcsban főzött finomságokat, mások beérték a „madárlátta” hazaival.

Tanítványaink kicsit fáradtan, de élményekkel feltöltődve indultak haza. Ez a délelőtt kiváló lehetőség volt arra, hogy az osztályok még összetartóbb, egymásért küzdő, igazi csapattá kovácsolódhassanak.

Köszönjük a kiváló szervezést a Szülői Munkaközösség fáradhatatlan vezetőségének, valamint a feladatokat előkészítő, és azok lebonyolítását segítő sok-sok szülőnek!

Arany János Általános Iskola és Gimnázium
diákjai és pedagógusai
Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.