Ma: 2024. március 28. csütörtök - Gedeon, Johanna napja
Jelenleg nincs tanítás!
Köszönet az "Aranykaland" című rendezvényért
2014-09-30
Az idei tanév is azok közé tartozik, melyek szeptemberében a szülői munkaközösség „Aranykaland” címmel egész napos játékos, sportos és tudományos szabadtéri vetélkedőt szervez a gyerek számára. A már tavasztól szervezett esemény szeptember 27-én a már megszokott - ha nem jobb - kiváló színvonalon valósult meg!
Mind kollégáim, mind tanulóink visszajelzései azt mutatják, hogy rendkívül jól érezték magukat a rendezvény minden állomásán és az állomások között is.

Köszönetemet fejezem ki ezúton az SZMK vezetőségének, akik az ötletgazdák és a fő szervezők voltak! Továbbá köszönet az állomásokon lévő minden szülőnek és segítőnek, aki játékosságával, jó kedvével, szeretetével alakította jó hangulatúvá kis- és nagydiákjaink számára élvezetessé ezt a napot.

Örömmel tapasztaltam, hogy a programok végén sok osztály még délutánba nyúlóan piknikezett a szülőkkel együtt: bográcsozás, hot-dogozás, szendvicses-„batyus” ebéd-uzsonna, sport és játékok. Ezt is hálásan köszönöm a szülői közösségeknek.

És végül, de nem utolsó sorban köszönet kollégáimnak, akik ugyan a munkájukat végezték, de ismételten minden osztálynál a jó kedvet, vidámságot, lendületet, a feladat iránti motiváltságot láttam. Ezt pedig nagyban elősegítette kollégáim pozitív hozzáállása, lelkesedése!

Legvégül, pedig kedves kis- és nagydiákjainknak köszönöm a mértéktartó jókedvet, ügyességet, okosságot és talpraesettséget, a segítő gimnazistáknak pedig a lebonyolításban való segítséget.

Horváthné Hidegh Anikó, intézményvezető
Arany János Általános Iskola és Gimnázium
Az oldal készült 2013-ban.