Ma: 2024. április 19. péntek - Emma napja
Jelenleg nincs tanítás! Becsengetés: 07:15-kor
Dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgatónő ünnepi köszöntője a 2014-2015. tanév elején
2014-09-04
Tisztelettel és szeretettel köszöntök minden kedves diákot, kollégát, szülőt iskolánk tanévnyitó ünnepségén!

A tanévnyitó minden esztendőben egy kitüntetett első pillanat. Kezdet mindannyiunk számára, a fogadkozások időszaka, és a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy alakítsunk az előttünk álló tanéven.
Vannak, akik most először élik át a tanév első óráját!
Kedves első osztályosok!
Nektek még inkább izgalmas ez a mai nap, hiszen a mai tanévnyitóval, iskolánk kapuján belépve egy teljesen új világ nyílik meg számotokra. Egyelőre szokatlan iskolaudvar, ismeretlen osztályterem és idegen osztálytársak vesznek körül benneteket. Bízunk benne, hogy egy év múlva, amikor itt állunk megint, már úgy fogtok egymásra tekinteni, mint régi barátokra, az iskolára pedig úgy, mint a második otthonotokra.

Szeretettel köszöntöm az 5. és a 9. osztályt kezdő diákokat: rátok – hasonlóan az első osztályosokhoz – nagy feladat vár! Tagozatot, többen iskolát váltotok, új tantárgyakat, új tanárokat ismerhettek meg, más követelményeknek kell megfelelnetek. Sok sikert kívánok mindehhez!

A mostani végzős 8. és 12-13. osztályoknak jól és okosan kell törekedni a megfontolt pályaválasztásra. Arra ösztönözlek benneteket, hogy ebben az évben még szorgalmasabban, nagyobb kitartással készüljetek az általatok elképzelt pályára! Ennek a tanévnek az eredményével alapozzátok meg az előttetek álló évek sikerét. Ebben a tanévben Ti vagytok a tagozatainkon belül a legnagyobbak, így Ti lesztek a kisebbek példaképe. Mutassatok jó példát!

A most megjelent Szülőket, a szülői szervezet képviselőit köszöntöm és kérem, hogy a tavalyi tanév lendületéhez, lelkesedéséhez hasonlóan segítsék munkánkat az idei tanévben is!

Kedves Kollegáim! Kívánom, hogy olyan energiával, ötletekkel és az értékekben való hittel tudjuk segíteni tanulóinkat ebben az évben is, mint a tavalyi tanévben!

Szeretném megragadni az alkalmat, és köszönetet mondani a nyári táborok, szervezőinek, lebonyolítóinak és résztvevőinek. Köszönöm a kollégáknak, az evezős, a sport, a népzenei, a szabadidős tábor, valamint az angliai nyelvi tanulmányi út és a gólyatábor vezetőinek és természetesen a szülőknek is, hogy tanulóink sok-sok élménnyel és tudással is gazdagodva térhettek haza.

Amíg Ti táborokban voltatok, nyaraltatok, itt az iskolában nagyon sok terem, mosdó, folyosó megszépült. A városvezetés segítségével sok termet kifestettünk, táblákat vonalaztunk, a függönyöket, szekrényeket kicseréltettünk, javították, szépítették az iskolát a Ti fogadásotokra.

Az iskola nevében köszönettel tartozom mind­annyiuknak: azoknak a szülőknek, kollégáknak, akik megértették, hogy csak akkor tehetjük olyanná ezt az iskolát, amilyennek szeretnénk, ha mindannyian részt vállalunk a feladatokból, így segítettek egy-egy tanterem rendbetételében.

Településünk vezetőinek tartozunk köszönettel, mivel folyamatosan biztosítják az oktatás és nevelés működését, nemcsak anyagiakkal, de a helyhiányunk enyhítésével is.

Iskolánkban tanulók – az idén már 847 diák – és a dolgozók (tanárok és 15 fő, aki az oktatást segíti), tehát közel ezer ember, mi mindannyian egy csapat vagyunk. Az elkövetkezendő tíz hónap nagy részét itt töltjük együtt az iskolában. Ennek a nagy csapatnak egy célja van: az előre haladás. Nektek, a tanulóknak, hogy az elkövetkezendő tíz hónap alatt képességeiteknek megfelelően gyarapodjatok, tanáraitoknak, hogy ezen az úton tudásukat megfelelő módszerekkel átadják nektek és megtanítsanak a megfelelő tanulási technikákra. A technikai dolgozóknak pedig nem kisebb a feladatuk, minthogy ehhez a munkához a feltételeket biztosítsák. Azonban ahhoz, hogy mindenki megfelelő munkát tudjon végezni, kell egy tiszta, esztétikus, rendben tartott környezet. Kérek mindenkit, hogy az idei tanévben még jobban vigyázzon felújított iskolánkra, amely a mindennapi környezetetek! A tantermeitekre, a folyosókra, a mosdókra és nem utolsó sorban az udvarra. Ezek azok a - remélem mindenkiben kialakuló - belülről jövő igények, amelyekről az előbbiekben beszéltem. Ez egyben feladat is mindenki számára!

Köszönetet szeretnék mondani azon diákoknak, közösségeknek, akik a tavalyi évben megtalálták diáktársaik értékeit, becsülettel leadták a titkárságon! Volt telefon, pénztárca, sőt sok pénz is! Köszönjük nekik és reméljük ebben az évben is ügyeltek nemcsak a saját, de társaitok értékeire is!

És végül Gilbert Keith Chesterton angol költő, író, újságíró gondolatával zárom a beszédemet:

„A világon mindenkinek hinnie kell abban, hogy képes valami olyasmit nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg.”

Bízzatok, higgyetek magatokban, de tegyetek is meg mindent előre haladásotokért. Mi segítünk nektek ezen az úton. Ezekkel a gondolatokkal nyitom meg a 2014-15-ös-es tanévet és bízom benne, hogy egy tartalmas, sok nektek szóló izgalmas programot tartalmazó útra lépünk most együttesen. Jó egészséget, jó munkát és kellemes, egyben sikeres iskolaévet kívánok mindenkinek! Köszönöm a figyelmet!

Még egy fontos dolog, változás erre a tanévre:
Mester Ági néni ebben az évben még betegsége miatt nem tudja feladatait folytatni. Ezért munkájának elvégzésére Tokaji Ildikó tanárnőt kértem fel és bíztam meg. Így a felső és gimnáziumi tagozat szakmai igazgatóhelyettesi feladatait Adorjánné Káldi Boglárka, az általános igazgatóhelyettesi feladatokat pedig Tokaji Ildikó látja el. Kívánok nekik sok erőt és jó egészséget újfajta munkájukhoz!
Az oldal készült 2013-ban.