Már az is furcsa volt, hogy a néptáncórára nem kellett átöltöznünk, és Józsi bácsi kijelentette, hogy ma a szokásostól eltérően nem bontott óránk lesz, hanem az egész osztálynak néptánc.

Nem igazán értettük a dolgot, a táncszoba felé haladva azonban különös hangokra lettünk figyelmesek. Zene szólt, de nem úgy, ahogyan máskor szokott. Vidám volt, kellemes és hívogató. A terembe lépve aztán megértettük. Matyi apukája, Kunos Tamás bácsi, a Csík zenekarból, játszott két zenésztársával, Páll Évával és Varga Gáborral, akik egyébként a Bara zenekar tagjai. Mosolyogva fogadtak minket, majd a bemutatkozás után megismerkedhettünk a hangszereikkel is. Egyenként szólaltatták meg őket, és nekünk ki kellett találnunk, hogy mire emlékeztet a hangjuk. A bőgőről mindenkinek a mackó jutott az eszébe, a hegedűről pedig a kisegér, vagy a madárka. A brácsánál azonban megoszlottak a vélemények. Sikerült felsorolnunk az összes nagymacskát, plusz a tevét. Tamás bácsi tréfásan megjegyezte, hogy sok mindent mondtak már rá a gyerekek, de ezt még soha nem hallotta. Aztán dalt tanultunk, megismertük a lófejes citerát, zenéltünk együtt, táncoltattunk seprűt, s észre sem vettük, hogy közben mennyire elszakadt az idő.

Az óra végén egy közös dallal búcsúztunk, ők játszottak, mi pedig lelkesen énekeltünk, és arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne, ha mindig ilyen óránk lenne...

Szívből köszönjük nekik ezt a különleges élményt!