Ma: 2024. március 28. csütörtök - Gedeon, Johanna napja
Jelenleg nincs tanítás!
Erasmus+ YES for Future projekt egyhetes diáktalálkozója a finnországi Loimaa városában
2016-10-17
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium hat tanulója két tanár kíséretében október második felében, az Erasmus+ YES forFuture projekt egyhetes diáktalálkozóján volt a finnországi Loimaa város gimnáziumában. Rajtunk kívül spanyol és szlovén diákok és tanárok vettek részt a programokon.A projekt témája a vállalkozói készségek fejlesztése és az üzleti angol nyelv elsajátítása.
A mostani találkozó előtt a diákok elkészítették egy saját vállalkozás üzleti tervét, amit bemutattak egymásnak és egy szakmai zsűrinek. A szakmai programon belül helyi és a közeli nagyvárosban lévő vállalatokat, köztük a Fazer csokoládégyárat, látogatták meg és résztvettek egy prezentációs és egy kommunikációs tréningen.

A tanároknak emellett lehetősége nyílt részletesebben megismerkedni a finn oktatási rendszerrel, azon belül is a szakképzéssel.

Ez alatt az egy hét alatt sokat tanultunk és fejleszthettük magunkat, de ami talán még fontosabb új élményekkel gazdagodtunk és új barátokat szereztünk, valamint  újra találkozhattunk velük. Turistáskodhattunk Helsinkiben és Turkuban, ahol még játékos feladatokat is csináltunk. A finn hagyományok szerint kipróbáltuk a szaunát is, a forróságból rögtön a 4 fokos vízbe ugrottunk. Nagyon rövidnek tűnt ez a hét, de számomra felejthetetlen.
Major Fruzsina

Ezt a hetet sosem fogom elfelejteni!Lehetőségem volt megismerni egy teljesen más iskolai rendszert,életfelfogást és kultúrát.Új barátokat szerezhettem, eljutottam a finn fővárosba, Helsinkibe,valamint Turkut is felfedezhettem társaimmal játékos feladatokon keresztül.Este pedig a szauna és a jacuzzi segített kipihenni a nap fáradalmait.Köszönöm Finnország, köszönöm Erasmus+ a fantasztikus élményeket!
Baumann Petra

Mikor elindultunk otthonról, mindannyiunkon érződött a nagy izgatottság és alig vártuk, hogy megérkezzünk Helsinkibe. Finnország gyönyörű a maga kultúrájával, az emberekkel és a hideggel együtt. A fogadóinknál igazán otthon érezhettük magunkat és mindent biztositottak amire szükségünk volt. A diákok nagyon kreatív feladatokat találtak ki nekünk, hihetetlen nagy munkát és időt fektethettek bele, minden tiszteletem az övék! Nagyon köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodálatos élménynek és remélem, hogy máskor is lesz lehetőségem meglátogatni az északiakat.
Varga Nóra

Már nagyon régóta vártunk erre az utazásra, és amilyen sokat vártunk, olyan gyorsan telt el az egy hét. Az összes ember nagyon kedves és figyelmes volt velünk, csak jó emlékekkel tértünk haza. A programok nagyon sokszínűek voltak, és mindenki nagyon élvezte őket. Nagyon sok új dologgal is találkoztunk itt, ami otthon nálunk nincs. Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt eljönni ide, sosem fogom elfelejteni!
Nagy Adrienn

Már hónapokkal ezelőtt tudtuk hogy van lehetőségünk kimenni Finnországba, rettentően vártuk már az utat. Nagyon sok érdekes dolgot csináltunk és megismertem a finn kultúrát,miket esznek-isznak, sok dolgon meglepődtem. Nagyon jól kitalálták a feladatokat a finn diákok nekünk, az összeset nagyon élveztük. Kedvesek voltak velünk a befogadó családok, szerencsésnek tartom magam hogy résztvehettem a projektben, sokat tanultam a héten, elképesztően gyorsan eltelt, sajnos.
Bozsoki Barnabás

Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ebben a programban, és eljuthattam Finnországba. A fogadó család és a diákok is nagyon kedvesen és jól bántak velünk. A csodaszép tájakat és a nem mindennapi élményeket sosem feledem el. Finnország nagyon különleges hely, sok mindenben különbözünk távoli rokonainktól, de annál több mindenben hasonlítunk. Remélem még akad lehetőségem arra, hogy máskor is találkozzak a finn barátaimmal, akár az iskola szervezésén kívül is.
Sápi Réka
Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.