Ma: 2024. április 19. péntek - Emma napja
Jelenleg a második szünet van. Becsengetés: 09:00-kor
Országos döntőben kutató diákjaink
2015-05-05
Április 20-án rendeztük meg a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciájának regionális fordulóját, a polgármesteri hivatal dísztermében.
Az ünnepélyes megnyitót követően 6 iskola 34 diákja mutatta be ismeretterjesztő vagy kutatás-módszertani kategóriában megírt dolgozatát 10 perces prezentációval kísért előadásban.
A diákok ebben az évben is rendkívül felkészültek voltak. Sokféle érdekes témában kutakodtak. Az országos döntőbe dorogi, mányi, dunaújvárosi és százhalombattai diákok jutottak be.

Iskolánkból Czirok Merse 5. b osztályos tanuló A leopárd gekkó és a királyteknős összehasonlító megfigyelése című előadásával 1. helyen végzett.
Felkészítő tanára: Deffentné Földvári Zsuzsanna.

2. helyen végzett, és szintén továbbjutott Bónis Jázmin és Szabó Seherezádé Egyszer fent, egyszer lent című munkájával, amely az érzékenyítő programunkat mutatja be.
Felkészítőjük :Gere László

Sok sikert kívánunk az országos döntőben való szerepléshez, amelyet május 11-én rendeznek a Rózsakerti Demjén Sándor Általános Iskolában

Szuláné E. Laura
Budapest és környéke régió koordinátora
Képtár:
Az oldal készült 2013-ban.